Miért érdemes szállást foglalni Gyulán?

Gyulát sokan hazánk egyik legszebb városaként tartják számon, ahol sokféle kikapcsolódási lehetőség várja a kicsiket és a nagyokat. A város sajátos hangulatával azonnal elvarázsolja az oda érkezőket, történelmi és építészeti nevezetességei mellett pedig a fürdőzés és a gasztronómia szerelmesei is megtalálják itt számításukat. A váron és a fürdőn kívül sokak szerint már csak a helyi kolbász miatt is megéri szállást foglalni Gyulán. Lássuk, mit érdemes megnézni, ha szeretnénk a várost felfedezni!

A gyulai vár az elsődleges turisztikai célpont a területen. A vármúzeum hétfő kivételével várja a turistákat. Ez a komplexum egyébként az egyetlen megmaradt téglavár Európában, így különlegességéhez kétség sem férhet. Környékén terül el hangulatos parkja, de a mellette megtalálható tavon akár csónakot is bérelhetünk. Ha elfáradtunk volna, akkor megpihenhetünk a Százéves cukrászdában, amely Gyula leghíresebb cukrászdájaként ismert. Néhány bútorja még az 1800-as évekből maradt meg, így a sajátos enteriőr is garantált a kulináris élmény mellett.

A város egyedi képéhez hozzátartozik az úgynevezett élővíz csatorna. Nem csak kellemes sétákat tehetünk fűzfákkal övezett partján, hanem akár horgászhatunk is. Vízibiciklivel bejárhatjuk a csatornát, ami különleges élménynek bizonyul majd. Egyébként a várral szemben Várfürdő is megtalálható. A strand-és gyógyfürdő hangulatáról az Almássy kastély parkja gondoskodik, mely 8,5 hektáron ad otthont a kültéri medencéknek. Az őspark természetvédelmi terület, de a beltéri medencék is mindenképpen szót érdemelnek, melyek az egykor lovardaként működő épületben kaptak helyet.

A városban rádiómúzeummal, postagalériával, valamint több galériával is találkozhatunk. A Dürer Terem például időszaki kiállításoknak ad helyet, de azok is találnak érdeklődési körüknek megfelelő helyszínt, akik a gyulai kolbászról és annak történetéről szeretnének többet megtudni. Érdemes több napot rászánni a városra, hiszen látnivaló akad bőven. Gyula szálláskínálata is ennek megfelelően alakul, így télen-nyáron megtalálható az a szállás típus, amely igényeinek ideális. A hoteleken túl apartmanok és vendégházak is elérhetőek, szezonon kívül még kedvezőbb áron. Ha luxusra vágynánk, ehhez is rábukkanhatunk olyan villára, nyaralóra, mely minden igényt kielégítően szolgálja a tökéletes kikapcsolódást.