ESTA engedély megújítása gyorsan és egyszerűen

A Vízummentességi Programba hazánk is beletartozik. Ennek köszönhetően már minden magyar állampolgár gond nélkül, egyszerűbben léphet be az Amerikai Egyesült Államok területére. Az USA ESTA megkönnyíti az ügyintézést, mivel nem kell egyik hivatalból a másikba szaladgálni a különféle engedélyek és dokumentumok után és még csak sorban állásra sem lesz szükség. Ez már lassan túl szép, hogy igaz legyen, azonban tényleg nem kell mást tennünk, az USA ESTA érdekében, mint ellátogatni az estavisa.hu weboldalra és ott az online űrlap kitöltésével igényelhetjük az beutazási engedélyt. Azért, azt ne gondolja senki, hogy a jóváhagyás után éppen azt tehet, amit csak szeretne, mivel néhány szabályt be kell tartani ezután is, ám ezek között semmi teljesíthetetlen sincs. Elsősorban azt érdemes szem előtt tartani, hogy amint felhasználásra kerül az USA ESTA, tehát egyből, a határátlépés után elkezdődik a visszaszámlálás. 90 napon keresztül járhatunk-kelhetünk az USA-ban és ez az idő bőven elég lesz arra, hogy bebarangoljuk a leghíresebb látnivalókat. Ezekből pedig, mint tudjuk, akad bőven. Az USA ESTA ületi ügy, turizmus és átszállás céljából is igényelhető. Az igénylési űrlap kitöltése gyors és egyszerű és a jóváhagyásra sem kell heteket várni.

Miután sikerült beszerezni, azután 2 évig bármikor felhasználhatjuk, amikor csak szeretnénk. Bizonyos esetekben indokolttá válhat az ESTA engedély megújítása. Ezt senkinek sem szabad figyelmen kívül hagynia, mert ellenőrzéskor elég kellemetlen lesz, amikor vissza kell fordulnunk épp a cél előtt. Egy érvényét vesztett engedéllyel nem léphetünk be az Egyesült Államok területére. Az űrlapon szereplő kérdésekre, igennel vagy nemmel kell válaszolni. Tegyük fel, hogy az első igénylésig, még semmilyen ügyünk nem volt a bírósággal, azonban ezt követően valamilyen okból kifolyólag ez megváltozott. Ez már indokolja a ESTA engedély megújítását, mivel arra a kérdésre, hogy „Volt-e már bírósági ügye?“ most „Igen“ lesz a válasz. De időközben változhatnak az adatok is, ami szintén az ESTA engedély megújítását vonja maga után. A legegyszerűbb példa erre a házasságot követően a névváltoztatás. Sokan döntenek úgy, hogy megtartják mindkét nevet, ezért ezeknek egyaránt szerepelniük kell minden dokumentumon. Az ESTA engedély megújítása nem jár semmilyen plusz procedúrával, ugyanolyan egyszerű, mint amilyen az első alkalommal volt. Érdemes ellátogatni az estavisa.hu weboldalra, ahol még számos hasznos információ található a beutazási engedéllyel kapcsolatban, amikkel nem árt tisztában lenni a gondtalan utazás érdekében.